Buják Község Önkormányzata

A Bujáki népviselet bemutatása

Tisztelettel adózunk Glazt Oszkár festőművésznek, aki munkássága során megörökítette és híressé tette a paraszti élet mozzanatait, népviseletünk változatait, sokszínűségét. Falunknak ajándékozott alkotásait – a művész nevét viselő művelődési házban-, állandó kiállítás keretében csodálhatjuk meg.

Molnár Istvánné (Darnyík Ilus néni) gyűjteményében ember nagyságú babákon láthatjuk népi ruházatunk szebbnél szebb darabjait.

Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy 2012-ben a Miss Universe választáson a világ megcsodálhatta a bujáki menyasszony által viselt öltözék újragondolt változatát. A ruhát, Bélavári Zita tervezte és Konkoly Ági viselte.

2014. szeptemberében a bujáki sokszoknyás népviselet és a Glatz Oszkár Galéria, Nógrádikum Díj birtokosa lett.
Napjainkban gyönyörű viseletünket egyházi ünnepeken, folklórtalálkozók, kulturális rendezvények alkalmai során öltik magukra lányaink, asszonyaink, férfiaink.
Napi viseletként történő hordása ma már nem jellemző, hiszen, „akik nem vetkőztek ki a paraszti öltözékből” nagyon idősek vagy már nem élnek.
A leírásban múlt időt használok, az ismertetett változatok azonban élők.

Népi ruházatunk változatai erősen kötődtek viselője életkorához, családi állapotához és az alkalmak jellegéhez.
A gyermeki ruházaton ugyanazokat a díszítőelemeket használták- egyszerűbb változatban-, mint a felnőtt ruhákon.
A karon ülő gyermeknek- fiúnak is-, zobonyos szoknyát, szalagokkal díszített féketőt varrtak, melyet három-négy éves korukig viseltek.
A kislányoknak világos, míg a fiúknak sötétebb színű anyagból készült a ruházat.

A lányoknak legalább három méretben készítették el az öltözéket, hogy növekedésükkel arányosan tudják hordani, ünnepnapokon viselni. A köznapi ruházat „hordható” volt. Az ünnepi, néhány órás viselésre alkalmas, hiszen az alsószoknyákat erősen keményítették, melyben leginkább csak „állni” lehetett.

Az ünnepi viselet jellemzői.

1. Leány öltözet

• A lányok fehérharisnyás lábukra fekete panglis cipőt (félcipő) vagy fekete lagosszárú (lakkos) csizmát húztak, hosszú csipkés szárú bugyit viseltek.
• A „farit” (libatollal keményre tömött csípőtől csípőig érő párna) derekukra kötötték, melyre vászonpendőt (pendely ill. szűk alsószoknya) vettek. Erre három-négy gyolcsból készült, keményre vasalt, 2 cm szélességű hullámokban ráncolt alsószoknya került. A ruhák hossza 1-1 cm-rel növekedett.
• Erre három tarka szoknyát „vettek”(ugyancsak növekvő hosszúsággal), melyek más-más színűek és mintázatúak voltak. Az öt- hat méter hosszúságú anyagot apró ráncokba szedték csípőtől csípőig, melybe cérnát húztak, hogy a viselés ill. használat során a ráncok „ne forogjanak ki”. A ruhák alját azonos színű haraszttal szegték fel, melyet „tarka bandának” neveztek.
• Legfelülre került a legdíszesebb, sokféle színű és mintázatú fölső szoknya, melynek anyaga gyapjú vagy „kázsmér” (kasmír) volt. Máig is használatban vannak a déd és ükmamáktól megörökölt csodálatos szoknyák, melyek sorát bővítették az újabb anyagokból varrt változatokkal is. Minta és szín alapján a következő változatokat viselik:
• Halavány (rózsaszín) és kék gyapjú vagy kázsmír keskeny fekete síkos és szélesebb fehér síkos
• Az anyag alapszínére utaló fehér, piros, zöld, fekete, ritkábban kék és lila kis ill. nagyrózsás kázsmíranyag, melyet fehér …..stb. százszorszépnek neveztek, neveznek.
• Ugyanezen színekben „koszorús” változatok, melyek nem szórt, hanem sávban elhelyezkedő virágmintázatot jelentettek.
• Kevésbé ünnepélyes változat volt a fehér alapú szoknyán a különféle színű selyemsíkos mintázat.

A kivarrt (hímzett) nagy fodrokba rakott, sútával (sújtás), szalaggal díszített, haraszttal felszegett szoknya aljat külön készítették el és varrták hozzá az apróra ráncolt gyapjú vagy kasmír anyagokhoz. A díszített selyem anyag alá papírt varrtak, attól kapta meg különös „a bujáki egyediséget” mutató harangaljszerűen kifelé forduló formáját.

• A szoknyák elé szőlőmintás, lyukhímzéssel kivarrt fehér gyolcsszakács (kötény) került, melyet az anyagra varrt, csipkébe fűzött kék ill. piros keskeny szalag díszítet, melyet betétnek neveztek. Végeit rózsába szedett - közepébe gyöngyöket varrt -, szalag zárta. A szakács elé- két ágban -, hímzett pántlika került.
• A felsőtestre nyári időszakban elől kapcsos, gyolcsból készült fehér „félinget” vettek fel. Az ing a vállcsúcsra simult. A felkar felénél kb. nyolc cm széles bővebb anyagot toldottak, melyet összetoltak, az anyagba fűzött pertlivel vagy gumival szorosan a felkaron rögzítettek. Az anyagot egyenletesen berakták, majd színes hímzett pántlikával (szalaggal) átkötötték. Az ing ujját hat-nyolc cm széles keményített csipke vagy singellés (madeira) díszítette.
• A félingre kék, halavány (rózsaszín), zöld színű atlaszselyemből vagy a felsőruhák anyagával megegyező, szorosan a testhez simuló textilből készült un. pruszlik került. Az elől kapcsos pruszlikot színes selyemszalaggal, arany ill. ezüst sútával (sujtással) díszítették, a karöltőt haraszttal szegték
• Hűvösebb időben a féling helyett un. körösi zabkát viseltek, melynek anyaga és színe megegyezett a felső ruháéval, ezt nevezték, „öltözőnek”. Nyakukba, rojtos hímzett selyemkendőt vagy „beliner” (berliner) kendőt kötöttek.
• A nyakba – valamennyi öltözetváltozatnál - a 17-22 sorból álló kutykával és begyővel (virágformára szalagból összeszedett, közepében nagy gyöngy) ellátott gyöngysor került.
• A négybe hajtott - egy oldalon búzakalásszal, búzavirággal, pipaccsal hímzett-, margitdísszel vagy csipkével szegett zsebkendő, valamennyi viseletváltozat tartozéka volt. Kézben fogták vagy a szoknyájuk „derekába” tűzték.
• A lányok hajukat hátrafésülve, bársonyszalagos körfésűvel leszorítva, tarkónál kezdődően három vagy öt ágba azaz „rozmaringba” fonva viselték, a haj végébe pántlikát kötöttek. A hajat hátul (fésű utáni részt) göndörbe fonták.

 2. Nagylány öltözet - „gyócsalsós”- változat.

Az előzőekben leírt ruhadarabokat a következő eltéréssel viselték:

• A „farira”, hat-hét keményre vasalt gyolcsból készült, 2 cm szélességű, hullámokban ráncolt alsószoknya került. A ruhák hossza 1-1 cm-rel növekedett.
• Legfelülre került egy darab színes, azaz a legdíszesebb, sokféle színű és mintázatú fölső szoknya, melynek anyaga gyapjú vagy „kázsmér” (kasmír) volt. A ruhát hátul 4-4 különböző színű, farra való széles rózsás pántlika díszítette, meghatározott sorrendben. A pántlikákat potyafodorba szedték.
• A fehér lyukhímzéssel kivarrt szakács helyett apróra ráncolt fekete alapon, pici rózsás kecelét ill. kecelegallért kötöttek, melyet kétágú széles hímzett pántlikával díszítettek.
• A pruszlikra ill. zabkára fehér gyolcsból készült csipkés kendő került. A négyszögletű kendőt háromszögre hajtották- a két hegyesebb sarkánál fogva – feszítve- egyenletesen összeszedték, betekerték és a leány vállára, helyezték. Mell előtt keresztbe fogták, sarkait hátra helyezték és a kendő harmadik sarkával együtt egy pertli segítségével szorosan a lány derekához, kötötték.

A kendő csipkés szélét a vállnál egyenesre állították, melyet sok-sok gombostűvel rögzítettek. Mell két oldalán kicsi, textilből készült virágformával kitűzték a csipkéskendőt.

A mátkaság időszakában a templomi hirdetések alkalmával és az esküvőn a mell jobb oldalára rozmaringágat tűztek, melyet muskátli virággal díszítettek.

3. Nagylány (menyasszony) öltözet - „gyócsalsós- koszorús” - változat.

Előző öltözékhez képest a következőkben van eltérés:

• A keményített fehér gyócsalsók tetejére ezúttal nem színes, hanem apróra ráncolt fehér puha (mól) anyagból készült felsőszoknya un. fehérruha, kerül, amely rásimul az alsókra, azaz nem fordul ki harang alakúra az alja.
• A kecele ugyancsak fehér, puha, apróra ráncolt anyagból készült.
• A fejre, művirágokból, azaz mirtuszból, kis gyöngyökből, tükrökből, zöldlevelekből összerakott koszorú kerül, melyet tarkónál speciális módon széles hímzett szalaggal kötnek meg.

Ezt az öltözéket viselték az un. Lobogós lányok. Mindig kitüntetést jelentett (ma is) azok számára, akik nagy egyházi ünnepek alkalmával a körmenetben lobogót vihettek

A menyasszony ugyanezt az öltözetváltozatot viselte, de a féling helyett fehér zabkába öltözött. A koszorú elé rozmaringágat tűztek, a tisztaság (ártatlanság) jelképeként.

Előfordult, hogy a menyasszonyt már nem illette meg a rozmaring (nem volt tiszta, látható jelei voltak a más-állapotnak), ekkor a koszorú helyett karikás kendőben járulhatott az oltár elé.

A karikás kendő fehér, gyolcsból készült, hímzett, csipkével szegett volt, melyet a nagyon fiatal asszonyok viseltek.

Nyáron kedvelt volt a tilanglé (fátyolszerű) kendő viselése is.

4. Újmenyecske viselet.

Ezt az öltözéket egyetlen alkalommal az esküvőt követő első vasárnapon de. nagy misén viselte a fiatalasszony.

Az esküvőt, lakodalmat követő vasárnap reggelén kontyolták fel az új asszonyt.

Ruházata megegyezett menyasszonyi öltözékével, csupán a koszorú helyett kikötött kendőt viselt, a következő módon:

• Fejtetőn haját kettéválasztották, szorosan befonva kontyba tekerték.
• A kemény, többrétegű papírból formázott „mű” kontyot a fejtető magasságával egy síkban az összefogott hajra erősítették.
• Halavány (erős rózsaszín), gyönyörű motívumokkal hímzett atlasz selyem fékető (főkötő) került a kontyra. Hátul a tarkónál, a féketőbe húzott pertlivel összehúzták, egyenletesen ráncolták, feszesre igazgatták, fejtetőn megkötötték.
• Hasonló anyagból készült és ugyancsak halavány, nagy selyemrojtos kendővel kötötték hátra az újasszony fejét, mely jelezte. ” …menyecske lett ebből a lányból, kerek kontyot csináltak a hajából…” A kendőt speciális módon kötötték meg, miután ráncba szedték.

5. Menyecske viselet

A nagyon fiatal menyecske ruházata megegyezett a nagylány öltözet-gyócsalsós változattal, a következő eltéréssel:

• Fejtetőn haját kettéválasztották, szorosan befonva kontyba tekerték.
• A kemény, többrétegű papírból formázott „mű” kontyot a fejtető magasságával egy síkban az összefogott hajra erősítették.
• Kék, gyönyörű motívumokkal hímzett atlasz selyem fékető (főkötő) került a kontyra. Hátul a tarkónál, a féketőbe húzott pertlivel összehúzták, egyenletesen ráncolták, feszesre igazgatták, fejtetőn megkötötték.
• A konty csúcsára un. „nagybukrot” helyeztek. A maréknyi nagyságú szalagokból hajtogatott fészekszerű formába sok színes gyöngyöt, tükröcskét, apró virágokat, rezgő szálakat tettek. A homlokot keretezte, az un, „kakatúr”(homlokkötő). A több méter hosszú selymet ugyanolyan mintával hímezték, mint a fölső szoknyák alját, majd különleges lerakással varrták össze. Két szélét 3-4 soros kékszalagból sűrűn összehúzott fodor szegélyezte. Tarkónál széles színes szalaggal, speciálisan kötötték meg.

Az idősebb menyecske viselete a leány öltözetnél ismertetett ruhadarabokból állt, a fentebb említett fejen viselt jellemzőkkel megegyezően.

• A kor előrehaladtával a fékető színe lilára, feketére változott.
• Később a menyecske már nem viselt kakatúrt (homlokkötőt). A nagybukrot, kisbukor váltotta fel.
• Még később a féketőt már csak pántlikával, köznapon haraszttal felkötve viselte. Csökkent a szoknyák száma és keménysége.

6. Asszony viselet

Férjhez menést követően az asszonyok ”hajba” (hajadon főn) még otthon sem lehettek. A kontyos féketőt mindig viselték.

• A fiatal és középkorú asszonyok templomban selyemrojtos, kivarrott halavány (rózsaszín), kék, zöld, piros, sárga atlaszkendőt viseltek. A féketőre – a kendő alá-, formára vágott kemény papírt un. kontypapírt rögzítettek, melytől különleges, a bujákira jellemző egyediséget kapott a kendő formája. Nagyböjt idején a cifra fekete öltözőhöz fekete atlac kivarrottat kötöttek.
• Az idősebbek rojt nélküli hímzettet, később sima kázsmért viseltek. Harisnyájuk kék színűre változott. Szívesen viselték a kötött, síkos harisnyát is. Fekete, csipkével szegett vagy sima klott szakácsot és a felső szoknyával megegyező anyagból varrt sima zabkát viseltek. A sötétebb színű tarka szoknyák alját már nem hímezték, csak haraszttal fölszegték, alá puha két-három alsószoknyát vettek. A legidősebbek fekete szoknyáját kangának nevezték
• Télen a felsőtestre hímzett báránybőr bekecset, nagy belinert (berliner), ködmönt vagy gyöngyös katust vettek fel. Az idősek, fejüket kis beliner (berliner) kendővel kötötték be.

7. Férfi öltözet

Kevés eltéréssel, a nőtlen és nős viseletnél a ruhadarabok megegyeztek

• A keményszárú bőr csizma viselése általános volt.
• A bricses nadrág (csizmanadrág) posztóból vagy bársonyból készült.
• Ünnepnapon fehér, forhamentlis gyolcsinget viseltek. A legények ingét piros, a nős emberekét kék vagy zöld kőgombok díszítették.
• Az ingre lajbi vagy cibiből, posztóból varrt kabát került.
• Fejüket karimás kalappal fedték. A legények árvalányhajjal és muskátlival díszítették.

Vőlegény öltözékének jellemzői:

• A forhamentlis, fehérrel kivarrott ingre fekete atlaszkendőből nyakkendőt kötöttek.
• A kabát zsebébe kis, a nadrág zsebébe nagy damaska kendőt tettek, mely lelógott a nadrágra. Mintázata után, almáskendőnek nevezték.
• A kabát hajtókára és a kalapra vőlegénybokrétát kötöttek. A kabáton lévőt fehér és zöld levéllel, kéknefelejccsel díszítettek. A kalapon lévő, csupa fehér volt.

Vőfény (vőfély) viselete megegyezett a legények által viselt ruházattal, kevés kiegészítéssel. A kiegészítőket a menyasszony lánypajtásai készítettek el az esküvőt megelőző vasárnapon. Ezt az alkalmat, koszorúkötésnek nevezték.

• Kabátjára és vőfénybotjára aranyporos rozmaringot tettek. Az aranylapocskákat mézzel rögzítették.
• Botjára piros-fehér-zöld-kék színű pántlikát (szalagot) és piros posztókendőt kötöttek. 

A népviselet jellemzőit - Dr. Pásztor Istvánné, Mancikával folytatott beszélgetés nyomán-, lejegyezte, Molnár Lászlóné a Bujákért Közalapítvány elnöke.